Már nem Budapest a futás fővárosa

2017. Október 21. Szombat - Orsolya  | Bejelentkezés  |  Regisztráció

Események Október 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31                      


Kevesebb futóverseny lesz Budapesten

Kevesebb futóverseny lesz Budapesten. Hiába lett a magyar főváros szépen lassan a maratonok fővárosa, a városvezetés megelégelte a kellemetlenségeket és korlátozni kívánja az ilyen rendezvények számát. 

Kevesebb futóverseny Budapesten

Mi magunk is büszkén adtunk arról hírt, hogy Budapest szép lassan a maratonfutás fővárosává avanzsált. Ezek voltak a leginkább kedvelt rendezvények Budapesten. Évente több tízezer résztvevővel tartották meg ezeket a versenyeket, melyeken nem csak a profik, hanem az amatőrök épp úgy próbára tehették tudásukat. Ezek a futások azonban komoly forgalomkorlátozással jártak. Ilyenkor ugyanis nem egyszer több napra le kell zárni a várost. Ezt elégelték meg a főváros vezetői (és nyilván való módon egyes lakói is), ezért már szerdán szavazhat a Fővárosi Közgyűlés Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes javaslatáról, amely szerint 12-ben maximalizálnák Budapesten az egy naptári évben rendezhető futóversenyek számát.

 

Ezek közül is csak 3 lehet jelentősebb, ami több napon keresztül tartana, hat csak kisebb forgalomkorlátozással járhatna és a maradék háromnál semmi féle akadályozás nem kerülhetne szóba. Futóversenyre pályázni is nehezebb lesz a közeljövőben, mostantól nem rendezhet ilyen rendezvényt akárki. Érdekes lesz az biztos. Mindenki döntse el, hogy ez jó, vagy rossz lesz-e.

 

Kép forrása:Maratonfutas.hu

További cikkeink – kattintson a részletekért!

 

Vissza: Rövid hírek Budapestről
címkék: Budapest
A néphagyomány szerint hideg, kemény tél várható

14 népi megfigyelés, ami hideg telet jövendöl

Sok-sok népi megfigyelés bizonyítja korábbról, hogy az állatok bizony előrejelzik az időjárás változásait, természetesen a maguk módján. 14 olyat gyűjtöttünk most össze, ami bizonyítja, ha hideg, kemény, fagyos tél várható!

Lázár Ervin szobor Ferencvárosban

Ferencvárosban avatták fel Lázár Ervin szobrát

Lázár Ervin tiszteletére avattak szobrot a Ferencvárosi Mesenap keretében. A IX. kerületi Kerekerdő parkban elhelyezett szoborral az író munkássága előtt tisztelegnek.

Szerintetek melyik a legcsodásabb látványosság a fővárosban?

Queen-kiállítás Budapesten!

A Queen életművét bemutató kiállítás Budapesten!

Nincs ember széles e földön, ki ne ismerne minimum egy Queen-dalt, mely ha felcsendül a rádióban vagy egy buliban, mindenki kapásból tudja a szövegét, vagy minimum dúdolni kezdi. A híres együttesnek emléket állítva november 4-én kiállítás nyílik Budapesten, mely egészen...

Márton-napi vigasságok

Márton-napi népszokások - közeledik november 11-e!

A Márton-nap sokak által ünnepelt alkalom a fővárosban és vidéken egyaránt. Elmaradhatatlan része az ősznek, melyet komoly felkészülés előz meg. Lássuk most, mi is a Márton-nap történeti háttere!

Őszi szünet gyerekekkel

Segítség, őszi szünet!

Az idén az őszi szünet egy teljes hétig tart, aminek a gyerekek nyilván nagyon örülnek, viszont nekünk dolgozó szülőknek okoz némi fejfájást úgy intézni a dolgainkat, hogy a gyerekekkel is tölthessünk némi időt és a főnökünk rosszalló pillantásait is elkerülhessük. Közel...

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a legfrissebb hírekről, eseményekről!

Kategóriák:
Ez lesz a Déli-pályaudvar helyén

Ez lesz a Déli-pályaudvar helyén

Nemsokára bezár a Déli-pályaudvar és a helyére már meg is születtek a tervek, legalábbis a közbeszerzési tervpályázat szerint. Mutatjuk, hogy mik az elképzelések!

A legendás Knézy Jenő

"Jó estét, jó szurkolást!" - Knézy Jenő legemlékezetesebb aranyköpései

A "Jó estét, jó szurkolást!" kezdetű bejelentkezés hamar védjegyévé vált a karakteres arcú, megnyerő orgánumú sportriporternek. Knézy Jenő emlékezetes aranyköpései és beszólásai mind a mai napig eszünkbe jutnak egy-egy meccs alatt. Lássuk most a legjobbakat!


További cikkek