Nyár Bikácson

Life of Budapest


Szerző: Lobu

Nyár Bikácson

Végre eljött az első sorban a gyerekek által várt bizonyítványosztás. Az iskola után jöhet a jól megérdemelt pihenés, házifeladatok nélkül.

Bikácsi nyár

A dolog azonban kétélű. Ami a gyereknek könnyebbség, az a szülőknek fejtörés! Mi legyen a gyerekekkel? Hova küldjem? Ki fog rá vigyázni? Mit fog csinálni a majd’ három hónap alatt? Ilyen és ehhez hasonló kérdések járhatnak ilyenkor az emberek fejében. A munkahelyen bizony nem támogatott az egész nyáron át tartó szabadság. Mit tehetünk?

Zichy Park Hotel - Kezdődik a vakáció

Ha nincs elegendő szabadságunk, de megtehetjük azt, hogy nem irodában dolgozunk, hanem otthonról vagy kötetlenül (a trendek alapján az ilyen munkák száma rohamosan nő), ahol van wifi –gyakorlatilag mindenhol – akkor, a megoldást is megtaláltuk.  A Zichy Park Hotelben minden adott ahhoz, hogy a gyerekek és a szülők is nyugodtan tehessék azt, ami számukra kell: játék, pihenés és munka. Ez az a hely, ahol nyugodtan dolgozhat a felnőtt és közben a gyerekek is élvezhetik a vakáció nyújtotta lehetőségeket. Ráadásul természetesen a napi munka végeztével még nekik is jut egy kis kikapcsolódás.

Zichy Park Hotel - Kezdődik a vakáció

A Zichy Park Hotelben rengeteg olyan program van, ami hosszú időre biztosítja a felhőtlen nyaralást a gyerekek számára. A lovaglás vagy az állatok gondozása, a biciklizés mindenki számára feledhetetlen nyári élményeket biztosít.

Az ugrálóvár és a kültéri medence szintén hosszabb időre leköti a gyerekeket, ráadásul időnként animátorok segítségével kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a kicsik.

 

Amíg a gyerekek élvezik a nyarat, addig a szülők akár odakint az árnyékban, végezhetik a munkájukat. Este pedig jöhet egy közös kerékpározás vagy hatalmas séta, ami után egy finom vacsorával érhet véget a nap, amihez sem bevásárolni sem a konyhában időt tölteni nem szükséges. Mindezt igazán kedvezményes árakon. Vajon mire lehet mondani, ha nem erre, hogy fantasztikus megoldás?

Zichy Park Hotel - Kezdődik a vakáció

Amennyiben Önnek is megtetszett az ajánlat, akkor ne habozzon itt ajánlatot kérni. Legyen mindenkinek élmény a nyár!

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Budapest