A várhatóan idén ősszel induló kivitelezési munkák nagyjából egy évig tartanak majd a Blaha Lujza téren

Life of Budapest


Szerző: Lobu.hu

Kizöldül a Blaha Lujza tér

55 év után nyúlnak hozzá Budapest egyik ikonikus, legforgalmasabb teréhez. A Főpolgármesteri Hivatal tudatta: a jelenkor elvárásait kielégítő, élhetőbb, gyalogosbarát köztéren jelentősen megnő a zöldfelületek aránya, pára- és vízjátékokat telepítenek, egy kulturális célokat szolgáló épület és egy rendezvényhelyszín is épül.

Blaha Lujza tér

A 24.hu azt írja: a csomópontot teljes mértékben akadálymentesítik, felújítják az aluljárót, és részben módosul a teret határoló utak forgalmi rendje is: a Rákóczi útról például közvetlenül jobbra lehet majd kanyarodni a József körútra.

A várhatóan idén ősszel induló kivitelezési munkák nagyjából egy évig tartanak majd; a Blaha Lujza tér, a tér alatti aluljáró és a Somogyi Béla utca felújításának becsült költsége 4 milliárd forint, amely fővárosi és kormányzati forrásból áll rendelkezésre.

A „nemzet csalogányáról” elnevezett tér a Fővárosi Önkormányzat beruházásában, a VII. és a VIII. kerületi önkormányzat támogatásával központi elhelyezkedéséhez, történelmi és kulturális értékéhez méltó városi helyszínné válik, a pezsgő városi élet sokszínű funkcióival és eseményeivel bíró központja lesz – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal.

 

a kép szerzője: Illustratedjc a Wikipedián

Forrás: https://24.hu/belfold/2019/03/11/blaha-lujza-ter-felujitas-latvanytervek/

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Budapest, Rövid hírek

Kövess minket

Címkék

Érdekesség Budapest Látványosság Szabadidős programok Kultúra Gasztronómia Buli Étterem Sport Budapesti étterem Budapesti épületek Fesztivál Koncert Gyerekprogram

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre a legfrissebb hírekért.