Világrekorder lett Budapest a lakások drágulásban

Life of Budapest


Szerző: Lobu.hu

Egy város sincs a világon, ahol így drágultak volna az ingatlanok, mint Budapesten

A magyar főváros végzett az élen a Knight Frank ingatlan-tanácsadócég lakások drágulást vizsgáló Global Residential Cities Index listáján – írja a Napi.hu alapján a vg.hu.

Lakásárak Budapesten

A világ 150 vizsgált nagyvárosa közül a magyar főváros lett az első. Az index készítésénél a tavalyi negyedik negyedéves árakat vetették össze 2017 azonos időszakának áraival, hivatalos állami statisztikai adatok és jegybanki jelentések alapján. A magyar fővárosban 22,9 százalékkal drágultak a lakások 2018-ban egy év alatt, ennél nagyobb drágulás semelyik másik városban nem regisztráltak.

Budapest mögött nem sokkal lemaradva Hszian végzett a második helyen, a kínai város ingatlanárai 22,4 százalékkal emelkedtek. A hollandiai Rotterdam és a portugáliai Portó végzett a harmadik, illetve a negyedik helyen, egyaránt közel 16 százalékos drágulással. A top 10-ben csak európai és ázsiai városok vannak, Hollandia (Rotterdam mellett Amszterdam és Utrecht) és Kína (Hszian mellett Csingtao és Csungking) is három-három várossal képviselteti magát az élmezőnyben.

A tízes lista tagja még az indiai Ahmánábád és a horvát főváros Zágráb is.

Forrás: https://www.vg.hu/vallalatok/ingatlan/vilagrekorder-lett-budapest-a-lakasok-dragulasban-1453312/

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Budapest, Rövid hírek