Május 25-e az eltűnt gyermekek világnapja - ezer lámpás éjszakája

Life of Budapest


Szerző: Lobu.hu

Ezer lámpás éjszakája

Vasárnap tartják az Ezer lámpás éjszakája című rendezvényt az eltűnt gyermekekért. Jótékonysági koncertekkel, családi és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket.

Ezer lámpás éjszakája

Ackermann József, az Ezer Lámpás Alapítvány alapítója a köztévében elmondta: öt helyszínen és a fővárosi Városligetben lesznek rendőrségi bemutatók, felvilágosító programok és tanácsadások az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódóan. Hozzátette: a rendezvény végén több ezer világító lufik engednek fel, ezzel jelezve, hogy minden gyermeket hazavárnak.

A gyerek eltűnések legfontosabb okaiként a családon belüli erőszakot - főképp a lelki bántalmazást - és a jobb életre vágyást említette.

Ackermann József kitért arra is, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint 2017-ben 19 ezer, míg tavaly több mint 18 ezer volt a bejelentett eltűnések száma. A gyermekek 85 százaléka az eltűnést követő napokban előkerül, 10-15 százalékuk hosszabb ideig sem jelentkezik, 1-2 százalékuk pedig 5 év után sem kerül elő.

Május 25-e az eltűnt gyermekek világnapja: 2004-ben tartották meg először az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt hatéves Etan Patzra és társaira emlékezve.

Forrás: https://www.bumm.sk/percrol-percre/2019/05/22/vasarnap-lesz-az-ezer-lampas-ejszakaja-rendezveny

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Budapest, Program, Rövid hírek