Könnyen elképzelhető, hogy "elfogynak majd az együttesek"

Life of Budapest


Szerző: Lobu.hu

Felpöröghetnek a vízilabda-meccsek

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) elfogadta a vízilabdára vonatkozó szabálymódosító-csomagot, amelynek célja leginkább a játék felgyorsítása.

Vízilabda

A rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, a kínai Hangcsou városában többek között eldőlt, hogy a támadóidő újraindulása esetén - például szögletnél - harminc helyett csak húsz másodperce lesz a csapatoknak a támadásra. Rövidülnek a mérkőzések, mivel az eddigi negyedenkénti egy időkérés helyett egy csapat összesen kétszer kérhet szünetet, valamint a nagyszünet az eddigi öt perc helyett három percig tart majd.  

Változás még, hogy ha a kapu felé úszó támadó játékost a kaputól hat méteren belül hátulról szabálytalanul - vagyis nem csak a labdát érintve - akadályozzák a lövésben, a játékvezetőnek büntetőt kell ítélnie.  

Molnár Tamás, háromszoros olimpiai bajnok, FINA-delegátus az MTI érdeklődésére elmondta, az új szabályokat - amelyeket többek között Szombathelyen az U18-as világbajnokságon már teszteltek - az Európa Kupa döntőitől kezdődően alkalmazzák majd.   

Kemény Dénes, a magyar szövetség korábbi elnöke, a FINA edzőbizottságának elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani módosítások felgyorsítják a játékot, ugyanakkor egy korábbi szabályváltozással együtt - miszerint az olimpián csak 11 játékos nevezhető - veszélyes lehet, hiszen könnyen elképzelhető, hogy "elfogynak majd az együttesek", ezzel pedig rossz lehet a megítélése a vízilabdának.

Forrás: http://www.atv.hu/belfold/20181210-valtoztatnak-a-vizilabda-szabalyain-kemeny-szerint-veszelyes

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Budapest, Nagyvilág, Sport

Kövess minket

Címkék

Érdekesség Budapest Látványosság Szabadidős programok Kultúra Gasztronómia Buli Étterem Sport Budapesti étterem Budapesti épületek Fesztivál Koncert Gyerekprogram

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre a legfrissebb hírekért.