Hősök tere: Budapest legnagyobb tere, amit mindenki imád!

Life of Budapest


Szerző: Lobu

Budapest legismertebb turistalátványossága: a Hősök tere

Az egyik kedvenc helyem Budapesten a Hősök tere, nagyon gyakran látogatok ki, hogy tegyek itt egy sétát, gyönyörködjek a Millenniumi emlékmű szobraiban. Ha szeretnétek többet tudni erről a helyről, olvassátok el a cikket!

Hősök tere és a Millenniumi emlékmű

Budapest legismertebb turistalátványossága: a Hősök tere

 

A Hősök tere régen

Az Andrássy úttal együtt a Világörökség részét képző Hősök tere Budapest és egyben az ország leglátogatottabb tere. Napjainkban a Millenniumi emlékmű, a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok és a Dózsa György út határolják.

 

Az 1890-es években az Andrássy út végén azonban még csak egy hévizes ivókút állt, melynek forrását Zsigmondy Vilmos találta 1877-ben, és azóta is ez látja el a Széchenyi fürdőt. A díszkút Gloriette néven volt ismert és Ybl Miklós tervezte. A Széchenyi-hegyen építették fel újra, de ma már nem funkcionál kútként. A Hősök terén található kút ma is megvan, a tér alatt bújik meg.

 

Kép forrása

 

A Nemzeti pantheon felépítéséről az 1800-as évek végén született döntés. Ezután készült el a Gloriette helyén a Millenniumi emlékmű, mely a honfoglalásnak állít emléket. A Milleniumi emlékmű közepén, a 36 méter magas oszlopon Gábriel arkangyal szobra látható, ahogyan a Szent Koronát és az apostoli kettős keresztet tartja. A Zala György által tervezett szobor az 1900-as párizsi világkiálítás nagydíját is elnyerte. Az oszlop talapzatánál a hét honfoglaló vezér szobrai láthatóak, előtte pedig a Hősök emlékköve.

 

Az emlékmű oszlopcsarnokaiba 1905 és 1911 között helyezték el a 14 eredeti szobrot. A Tanácsköztársaság ideje alatt aztán a Habsburg királyok szobrait egy öntödébe szállították, ekkor sérült meg Ferenc József eredeti szobra. Az első világháború után ezek a szobrok ismét visszakerültek a helyükre az új Ferenc József-szoborral együtt. 

 

Környező programok, kirándulás a Városligetben

Számos turista, és a budapestiek is előszeretettel  látogatnak el a Városligetbe, akár megnézni a Hősök terét, akár csak sétálni egy nagyot a park ezredéves fáinak árnyékában. Számos programlehetőség található itt a látványosságok mellett: nyáron a városligeti tó, télen a Műjégpálya és környezete biztosít csodálatos látványt. A Műjégpálya épületében lévő étterem romantikus hangulatával biztosan Téged is lenyűgöz majd, érdemes ide ellátogatni a kirándulás alkalmával.  Az étteremről többet megtudhatsz ide kattintva: romantikus étterem Budapesten.

A Városligetben az év minden szakaszában számos program foglal helyet, nem is beszélve a többi látványosággról, amelyet a Hősök tere mellett érdemes megtekintened.

 

 

A következő oldalon azt is elolvashatjátok, mikor kapta nevét a Hősök tere, és mi lett a sorsa a régi szobroknak. 

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Érdekesség, Látványosság