Hárman jönnek a top 20-ból a Hungarian Openre

Life of Budapest


Szerző: Lobu

Top 20-as teniszezők is jönnek Budapestre

Három top 20-as teniszező is jelezte részvételi szándékát a Magyar Tenisz Szövetség által megrendezendő Hungarian Open ATP250-es salakpályás versenyen. A huntennis.hu oldalon a szövetség tudatta: a tornára idén is számos, az ATP Tourról ismert név nevezett, a legjobb százból harmincnégyen vesznek részt a budapesti megmérettetésen.

Top 20-as teniszezők is jönnek Budapestre

Többek között újra Budapestre látogat Györe László, a szerb színekben versenyző magyar származású játékos, akinek jelenlegi 32. helyezése eddigi legjobbja. A 25 éves zentai születésű játékos egyik kedvenc versenye a budapesti, melyen 2017-ben a selejtezőből indulva egészen karrierje első elődöntőjéig jutott, miután a nyolc között meccslabda hárítása után győzte le Fernando Verdascót. Idén is már bemutatta, hogy mire képes salakon, Rio de Janeiróban megszerezte karrierje első ATP tornagyőzelmét, majd Sao Paolóban elődöntőt játszhatott.
A magyar közönség elé lép a kétszeres ATP tornagyőztes és Davis Kupa-győztes Borna Coric, aki karrierje legjobb formájában van, ostromolja a TOP10-et, jelenleg a 12. helyen áll a világranglistán, melyet többek között a tavalyi shanghai döntőnek is köszönhet, amikor Roger Federert is le tudta győzni. A horvát játékos 2017-ben járt már Budapesten, akkor az első forduló jelentette a végállomást, idén azonban ennél biztosan tovább szeretne jutni.
Visszatér a tavalyi bajnok is, a karrierje legjobb helyén, a 16. helyen álló olasz Marco Cecchinato, aki nálunk szerezte meg első ATP tornagyőzelmét, majd ettől megtáltosodva többek között Novak Djokovic legyőzésével eljutott a Roland Garros elődöntőjéig és megnyerte az umagi tornát is, sőt már idén is van egy tornagyőzelme, Buenos Airesben nem talált legyőzőre.
A 27 éves grúz Nikoloz Basilashvili is ereje teljében van, a jelenlegi 18. helye az eddigi legjobbja. A tavaly a budapesti torna negyeddöntőjéig jutó játékos a 2018-as szezonban két ATP tornagyőzelmet is aratott, Hamburgban salakon, Pekingben pedig kemény pályán nyert.
Újra Budapestre látogat Györe László is, a szerb színekben versenyző magyar származású játékos, akinek jelenlegi 32. helyezése eddigi legjobbja. A 25 éves zentai születésű játékos egyik kedvenc versenye a budapesti, melyen 2017-ben a selejtezőből indulva egészen karrierje első elődöntőjéig jutott, miután a nyolc között meccslabda hárítása után győzte le Fernando Verdascot. Idén is már bemutatta, hogy mire képes salakon, Rio de Janeiroban megszerezte karrierje első ATP tornagyőzelmét, majd Sao Paoloban elődöntőt játszhatott.
John Millman egyértelmű közönségkedvenc lett tavaly a magyar fővárosban. Az ausztrál játékos eddigi egyetlen döntőjébe jutott be a 2018-as budapesti viadalon, ahol legyőzte a 2017-es győztes Lucas Pouille-t és az elődöntőben három meccslabdát is hárított Aljaz Bedene ellen. Nem ez volt azonban a legemlékezetesebb győzelme, hiszen a US Openen a 16 között Roger Federert is legyőzte, ezzel pedig bejutott első Grand Slam-negyeddöntőjébe.

Forrás:
https://www.hungarianopen.org/harom-top-20-as-budapesten
 

címkék:

Kövess minket

Címkék

Érdekesség Budapest Látványosság Szabadidős programok Kultúra Gasztronómia Buli Étterem Sport Budapesti étterem Budapesti épületek Fesztivál Koncert Gyerekprogram

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre a legfrissebb hírekért.