A Népszava úgy tudja, hogy ahol az ügyérték számszerűsíthető, ott minden értéksávban 4500 forinttal nő a közjegyzői díj.

Life of Budapest


Szerző: Lobu.hu

Januártól drágulnak a közjegyzők

Például a hiteles másolatért, jognyilatkozat készítéséért vagy a végrendeletért az eddigi díj nagyjából dupláját kell fizetni.

közjegyző

A Népszava úgy tudja, hogy ahol az ügyérték számszerűsíthető, ott minden értéksávban 4500 forinttal nő a közjegyzői díj. Ahol nem számszerűsíthető az ügyérték, ott a megkezdett munkaórák alapján fizetik a közjegyzőt, októbertől pedig a munkadíj is több mint kétszeresére emelkedik. A jegyzőkönyvi tanúsítvány munkadíja például óránként 3000 forint helyett 8250 forint lesz, a jognyilatkozat, végrendelet óradíja 6000 forintról 11 ezerre nő.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara ismertetője szerint nem drágul ugyanakkor az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó - kamattámogatással érintett - kölcsönszerződés és jelzálogszerződés közokiratba foglalásának díja. Nem kell többet fizetniük azoknak sem, akik élettársi nyilatkozatot tesznek, vagy akik a házastársukkal vagyonjogi szerződést szeretnének kötni. Továbbra is ingyenes marad a végrendeletek országos nyilvántartásba történő bejegyzése is.

Forrás: http://www.ma.hu/belfold/320473/Oktobertol_dragabban_dolgoznak_a_kozjegyzok?place=srss

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Budapest, Érdekesség