A Táborfigyelőn már most is több mint 330 táborturnus közül lehet választani

Life of Budapest


Szerző: Lobu.hu

Már most el kell kezdeni félretenni a gyerkőc nyári kalandjaira

Meglepő lehet februárban a nyári táborokra gondolni, de aki szeretné elkerülni az idei drágulást, nem tehet mást – írja a Pénzcentrum.hu.  

tábor

Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu gyermektábor-összehasonlító portál vezetője azt mondja: a tavalyi évben az előrejelzésünk jónak bizonyult, több mint 200 ezer gyermek táborozott a 2018-as nyári szünet alatt. Ezzel párhuzamosan a táborok száma is rekordot döntött, és ez a tendencia várhatóan idén is tapasztalható lesz. A Táborfigyelő vezetője hozzátette: olyan tematikus tábort érdemes választani, amely legfeljebb 1-2 témát ölel fel, de ahol több dolgot kínálnak egyszerre, azokat érdemes kerülni.

A családokat a tábortémák mellett leginkább az árak érdeklik. Tóth szerint érdemes elkezdeni takarékoskodni, mert 5-15%-os áremelés várható most a táborok piacán. Ez azt jelenti, hogy ha egy kétgyermekes család a 11 hetes nyári szünet két hetét táborral oldaná meg, az napközis tábor esetében legalább 130 ezer, ott alvós tábor esetében több mint 200 ezer forinttal terheli a családi költségvetést. Több gyermek, vagy több táborturnus választása esetén az összeg még tovább emelkedik.

A jó hír a drágulás ellenére, hogy több kedvezményt is igénybe tudnak venni a szülők. A legtöbb táborszervező előfoglalási kedvezményt hirdetett meg, így a jelenleg foglalható árak 10-15 százalékkal kedvezőbbek, mint egy-két hónap múlva. Ez a lehetőség a táborok többségében még testvérkedvezményekkel is kombinálható.

A Táborfigyelőn már most is több mint 330 táborturnus közül választhatnak, mindezt szűrhetően a tábor árára, helyszínére, témájára, a gyermek korára, vagy akár SZÉP Kártya elfogadásra is.

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/utazas/egy-vagyonba-kerul-par-hetre-lepasszolni-a-gyereket-nyaron-erdemes-mar-most-lepni.1074489.html

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Budapest, Gyerekprogram, Oktatás, Program, Rövid hírek

Kövess minket

Címkék

Érdekesség Budapest Látványosság Szabadidős programok Kultúra Gasztronómia Buli Étterem Sport Budapesti étterem Budapesti épületek Fesztivál Koncert Gyerekprogram

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre a legfrissebb hírekért.