Márton-napi program Budapesten

Márton-napi népszokások, lakomák

A Márton-napi népszokások az év végéhez, az őszhöz, a mezőgazdasági munkák végéhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek. Emellett nem elhanyagolható az a mendemonda vagy legenda sem, mely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké szerették volna avatni, de a ludak gágogásukkal elárulták őt. 

Ez a kellemes kis felvezetés mutatja is, milyen kedves – és tán még bohókás – emlékeink is fűződnek egyik fontos néphagyományunkhoz, melynek főszereplője a liba. November 11-e (ez Szent Márton napja) a Karácsony előtti 40 napos böjtöt megelőző utolsó ünnepnap, így ezen a napon rendszeresek voltak a különféle lakomák, bálok vagy vásárok. Ilyenkor rendszerint szinte végeláthatatlan evés-ivást rendeztek családi és baráti körökben, hogy a következő évben is legyen mit enni.

A nagy lakomáknak természetesen szerves része volt az is, hogy a néphagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani (se mosrni, se teregetni), ugyanis ez a jószágok pusztulását okozta volna. Ellenben novemberben már le lehetett vágni a libákat, így innen jön az a hagyomány, miszerint a Márton-naphoz kapcsolódó ételek jellemzően libából készülnek (példának okáért: libasült párolt káposztával és hagymás krumplival/zsemlegombóccal), vagyis az ehhez kapcsolódó rigmus szerint: „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik!”.

Szokás az is, hogy a liba húsából külön küldenek a papnak is - innen ered a püspökfalat kifejezésünk, melyet mindenki ismer. A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen elkészülő újborral szoktak koccintani, mivel az élt az emberekben, hogy az ivással több erőt és egészséget töltenek magukba.  Láthatjuk hát, hogy a legendák itt is folytatódtak, és a hiedelmek, kellemes szokások mind a mai napig tartják magukat!