Évente mintegy 80 ezer gyermek ismerkedhet meg a madarak életével

Life of Budapest


Szerző: Lobu

Mesterséges madárodúkkal segítik az erdei madarakat

Az elmúlt évben közel 700 madárodút helyeztek ki vagy újítottak fel a magyar állami erdőkben. A madarak az erdei életközösség kiemelten fontos szereplői, ezért a szakemberek országszerte mesterséges odúk kihelyezésével segítik az életüket. 

Mesterséges madárodúkkal segítik az erdei madarakat

Az odútelepek sokszor madárbarát tanösvények vagy kertek kialakításához kapcsolódnak, és így ismeretterjesztési célokat is szolgálnak, de vannak rejtetten elhelyezett, például a baglyok fészkelését segítő odúk is. Az állami erdőgazdaságok 40 erdészeti erdei iskolájának mindegyike szervez az erdei madárvilággal kapcsolatos programokat, így évente mintegy 80 ezer gyermek ismerkedhet meg a madarak életével, sokszor közvetlen közelről is bepillantva egy fészekalja cinege vagy más énekesmadár életébe. 
Az ismeretterjesztés mellett a tudományos kutatást is szolgálják az olyan programok, amelyeket az erdészek a természetvédelmi szakemberekkel közösen végeznek, mint például a Pilisben a réti sas és feketególya fiókák megjelölése vagy Gemencen egy feketególya-pár életét mutató népszerű webkamera közvetítés. 

Forrás:
https://www.agrarszektor.hu/allat/tobb-szaz-madarodut-helyeztek-ki-a-magyar-erdokbe.14167.html
 

címkék:

Kövess minket

Címkék

Érdekesség Budapest Látványosság Szabadidős programok Kultúra Gasztronómia Buli Étterem Sport Budapesti étterem Budapesti épületek Fesztivál Koncert Gyerekprogram

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre a legfrissebb hírekért.