A Keleti és a Nyugati pályaudvar felújításának előkészítésére rendelkezik uniós forrásokkal a MÁV.

Life of Budapest


Szerző: Lobu.hu

Kritikus a helyzet a Nyugati pályaudvaron

Jövőre megkezdődhet a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása – mondta a MÁV elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak. Homolya Róbert hozzátette: az aluljáróban is utasközpontú fejlesztésre van szükség.

Nyugati pályaudvar

Mint a hvg.hu korábban már megírta: a Keleti és a Nyugati pályaudvar felújításának előkészítésére rendelkezik uniós forrásokkal a MÁV, a forrás azonban csak az állomásépület rendbetételét érinti, noha a vágányzat cseréje legalább annyira fontos lenne.

A megítélt forrásokat Homolya szerint újragondolták, és átcsoportosítják, hogy bizonyos fejlesztéseket máshogy valósíthassanak meg, az erre vonatkozó kormányhatározat hamarosan meg is jelenhet.

Homolya Róbert elmondása szerint kritikus a helyzet a Nyugati pályaudvaron. Az esőzés megmutatta, hogy a tetőszerkezet cserére szorul. Reméli, hogy ez már jövőre megvalósulhat.

A MÁV a Nyugati aluljáróban és a pályaudvaron húsz helyiségbérleti-szerződést mondott fel. A Keleti pályaudvaron az elmúlt két hétben végeztek karbantartásokat és felújításokat, a bódékat innen is eltüntették. A MÁV célja az, hogy a 21. századnak megfelelő utasközpontú fejlesztés valósuljon meg.

A Keleti pályaudvarról az elnök-vezérigazgató azt mondta, az az állomásépület is rossz állapotban van, a fejlesztés folytatására lenne szükség. Reméli, hogy mindezt össze tudják kapcsolni egyéb fejlesztésekkel.

Beszélt arról is, hogy a Liszt Ferenc repülőtér és a Keleti pályaudvar között indulhatna esetleg vasút. Egy korábban ismertetett terv szerint a kínaiak építenének vasutat, részben magaslaton, a MÁV-étól külön álló pályán, és azt maguk is üzemeltetnék 30 évig.

Az elnök-vezérigazgató a hvg.hu-nak korábban azt mondta, még az idén megvalósulhat Zugló és Kőbánya alsó felújítása is.

Forrás: https://hvg.hu/gazdasag/20190528_MAVvezer_Kritikus_a_helyzet_a_Nyugati_palyaudvaron#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Budapest, Rövid hírek