Március 31-én vasárnap óraátállítás

Life of Budapest


Szerző: Lobu.hu

Az Európai Parlament elé kerülhet az óratekergetés kérdése

Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését az Európai Parlament illetékes bizottsága.

Óraátállítás kérdése

A közlekedési és idegenforgalmi szakbizottság határozata nyomán az indítvány hamarosan az Európai Parlament plenáris ülése elé kerülhet. A végső döntést majd az EU társjogalkotó szervei - a tagországok kormányait tömörítő tanács és az EP – hozzák meg.

Az Európai Bizottság eredeti javaslata értelmében idén állították volna át utoljára az órákat az EU-ban, de ez a tagállami fenntartások miatt már biztosan nem tartható, így az új céldátum 2021.

A brüsszeli testület korábban konzultációt indított az ügyben, amelyen 4,6 millióan fejezték ki véleményüket, és 80 százalék a megszüntetése mellett foglalt állást.

A javaslat támogatói szerint az Európai Unióban egységesen márciusban, valamint októberben esedékes óraátállítás káros hatással van az egészségre, az elérhető energiamegtakarítás viszont ezzel szemben elenyésző.

A következő tekerésre addig sem kell már sokáig várni: március 31-én, vasárnap hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára kell előreállítani az órát. És így bár egy éjszakán 1 órával kevesebbet alszunk, hamarosan jóval hosszabb nappalokat élvezhetünk.

Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/ujabb-szoget-vertek-bele-az-oraatallitas-koporsojaba.3.316279.html

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Budapest, Életmód, Rövid hírek