A Renoir képnek akad magyar vonatkozása is.

Life of Budapest


Szerző: Lobu.hu

Már látható a Renoir kép a Szépművészetiben

Péntek óta a közönség is láthatja Renoir Fekvő női akt című festményét, amelyet nemrég vásárolt meg a Szépművészeti Múzeum 3 és fél milliárd forintnak megfelelő összegért.

Renoir
Kép szerzője: wikipedia.org

Baán László főigazgató az InfoRádióban hozzátette: a kép elmúlt száz év legjelentősebb értékű egyedi szerzeménye. A Renoir egyik kései főműveként számon tartott festmény 1907-ben - európai turnéja keretében - már járt Budapesten a Nemzeti Szalon kiállításán, azóta magánygyűjtők közt cserélt gazdát.

Baán László hozzátette: a most megvásárolt képnek több változatát megfestette az ünnepelt francia mester. A festmény három ismert verziója közül a most magyar tulajdonba került alkotás az első változat.

A remekművet a pénteken megnyílt kamarakiállításon a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött korábbi Renoir-festmény, a Leány arcképe és néhány más, a századelőn az intézmény gyűjteményébe került francia műalkotás társaságában láthatja a közönség.

A főigazgató azt is elmondta, hogy tovább szeretnék bővíteni az intézmény egyébként igencsak "főműhiányos" gyűjteményét, a nemrég vásárolt Van Dyck- és Renoir-képek után remélik, hogy újabb remekműveket vásárolhatnak.

A tervek szerint év végén megnyílik a Szépművészeti Múzeum barokk szárnya is.

 

Fotó forása: wikipedia.org, ISBN 9782711855872

Forrás: https://infostart.hu/kultura/2019/05/24/ma-robbant-renoir-a-szepmuveszetiben

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Budapest, Kultúra, Program, Rövid hírek