Külön vizsgálják majd a hajnali öttől reggel nyolc óráig terjedő időszak kérdését.

Life of Budapest


Szerző: Lobu.hu

Augusztustól repülési tilalom lesz Budapest felett

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között. A mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be.

Repülési tilalom augusztustól

A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól „biztosan működik” majd az éjszakai repülési tilalom. Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek.

A főpolgármester közölte azt is, hogy külön vizsgálják majd a hajnali öttől reggel nyolc óráig terjedő időszak kérdését.

A zajmérések hivatalos jogosultságát a közlekedési hatóság kapja meg, de kérelemre lehetőség lesz egyedi mérések elvégzésére is. A mérések alapján szankciókat szabhat ki a Budapest Airport és a közlekedési hatóság a légitársaságokra. Az ezekből befolyó összegeket a zajvédelemre lehet majd fordítani.

Palkovics László közölte, az érintett lakosság számára újból meghirdetik az ablakszigetelési programot. Ha a zajszint meghaladja a határértéket, akkor azért az adott légitársaság felelősséggel tartozik. A szankciókból befolyó összegeket részben a zajmonitorrendszer fejlesztésére, nagyobb részben pedig a lakossági zajszigetelési programra fordítják.

Forrás: https://www.vg.hu/kozelet/kozeleti-hirek/jon-az-ejszakai-repulesi-tilalom-budapest-felett-1474198/

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Budapest, Rövid hírek

Kövess minket

Címkék

Érdekesség Budapest Látványosság Szabadidős programok Kultúra Gasztronómia Buli Étterem Sport Budapesti étterem Budapesti épületek Fesztivál Koncert Gyerekprogram

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre a legfrissebb hírekért.