A tervpályázaton 17-en indultak, a közbeszerzésre már csak a győztes konzorciumot hívták meg.

Life of Budapest


Szerző: Lobu

Már tervezik az új Duna-hidat

Bő négymilliárd forintért tervezi a rotterdami Erasmus-hidat is megálmodó két tervezőiroda a Csepelt és Dél-Budát összekötő Galvani-hidat. A tervezés és az engedélyezés 2-3 évbe telik, ezután kezdődhet az építkezés.

Már tervezik az új Duna-hidat

A projektért felelős Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja eredményt hirdetett a tervezésre kiírt közbeszerzésen, az erről szóló hirdetmény már megjelent az uniós értesítőben. A pénzért cserébe a tervezőknek el kell készíteniük a híd engedélyezési tervdokumentációját, és rendelkezésre kell állniuk a hatósági engedélyezési eljárás során és a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárásban.
A Galvani-hidat a rotterdami Erasmus-hidat is megálmodó UNStudio és a Buro Happold Engineering iroda tervezhetik, erről 2018 áprilisában döntött a Fürjes Balázs budapesti fejlesztésekért felelős kormánybiztos (azóta már államtitkár) vezette bírálóbizottság. A tervpályázaton 17-en indultak, a közbeszerzésre már csak a győztes konzorciumot hívták meg.
Az új híd 2x3 forgalmi sávos lesz, és villamosközlekedésre is alkalmas. A várakozások szerint napi 55 ezer autóval tehermentesíti a túlzsúfolt belvárosi hidakat, az Üllői út forgalmát pedig napi hatezer gépjárművel csökkentheti. 

Forrás:
https://hvg.hu/gazdasag/20190206_Eldolt_mennyibe_kerul_az_uj_budapesti_Dunahid_tervezese#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg
 

címkék: