A Vivicitta egyre jobban vonzza Budapestre a külföldieket

Life of Budapest


Szerző: Lobu.hu

Nemzetközi sporteseménnyé vált a Vivicitta

Minden korábbinál több helyről, 89 országból és 1120 hazai településről regisztráltak nevezőket a szombaton és vasárnap sorra kerülő 34. Telekom Vivicitta városvédő futófesztiválra.

Vivicitta

Kocsis Árpád versenyigazgató, egyben a szervező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője elmondta, hogy az össznevezők számát tekintve is csúcsot döntenek az idén. „Eddig 30 150-en előneveztek, így az indulók összlétszáma elérheti a 31 ezret, ilyen sok még sohasem volt” – jelentette ki a versenyigazgató, aki hozzáfűzte: a 10 távból legtöbben, 8500-an a 21 km-es félmaratonra neveztek, a 2.4 km-es távra hétezren, négyezren pedig a csapatversenyben fognak rajthoz állni. Kocsis Árpád örömmel állapította meg, hogy az indulók között 6300 az iskolás.

A versenyigazgató kitért arra is, hogy a Vivicitta egyre jobban vonzza Budapestre a külföldieket, a hagyományoknak megfelelően magas a brit, a német és francia futók aránya, a legtöbben pedig Szlovákiából érkeznek, köztük sokan felvidéki magyarok. A sportvezető szerint pozitív tendencia, hogy „drasztikus mértékben" nő a hölgyindulók száma, amely összességében 51 százalék, de még a félmaratoni távon is 40 százalék. Megemlítette, hogy 1400 olyan futó lesz, aki életében először teljesíti a félmaratont, amely ismét a Margitszigetről indul és oda érkezik, és az útvonala megegyezik majd a tavalyival. Szurkolókkal, családtagokkal együtt összesen 60 ezer főt várnak a kétnapos eseményre, amelyről a Sport Tv szombaton délelőtt élőben közvetít.

Forrás: http://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/tomegsport-89-orszagbol-erkeznek-futok-a-vivicittara-2694037?utm_source=kattintas&utm_medium=link&utm_campaign=hirlista

További cikkeink – kattintson a részletekért!

címkék: Budapest, Életmód, Rövid hírek, Sport